Gondolatok a hatékonyságról

jan 5, 2020 |

A szakirodalom szerint a közepes méretű magyarországi vállalkozások hatékonysága mindössze negyede a nyugat-európai hasonló besorolású cégekének. Ezt sokan kétségbe vonják, és bár valóban ijesztő ez a szám, személyes tapasztalatom szerint a kis cégek esetében ennél még sokkal rosszabb az arány. Ugyanakkor a legtöbb érintett úgy érzi, hogy aránytalanul sokat dolgozik, és szégyenletesen keveset keres. Mindezek mellett már gazdaságpolitikai szinten is megjelenik az a vélemény, hogy a magyar munkaerő túl van fizetve.

Érdemes egy konkrét példán keresztül megvizsgálni, hogyan alakulhat ki ez az ellentmondásos helyzet.

Igazán hatékony működést csak kétféle termelési struktúra tud nyújtani. Az egyik a folyamatos üzemű a másik a műhelyrendszerű gyártás. Bár az elsőre általában iskolapélda a vasgyártás, de a KKV szektor felső szegmensében is láttam már olyan rendszert, ahol bemegy az alumínium pogácsa egy komoly gép elején és 70 méterrel odébb kijön a szépségesen-szépre festett flakon. Na, és ilyen berendezésből van a gyárban fél tucat, sőt, ez maga a gyár. Ezzel nem lehet versenyezni, csak ha jobb monstrumunk van. A KKV szektor közepének ott van esélye, ahova ezek a nagy struktúrák nem érnek el. Ehhez a szinthez a „csoportos gyártási rendszerek” tartoznak, amikor a két nagy rendszer előnyeit akarjuk kicsiben egyesíteni. Ilyenkor a műveleteket az üzemcsarnokon belül egy helyre koncentráljuk, és olyan elrendezést alkalmazunk, ami nagyon hasonló a folyamatos gyártáshoz. Miután nehéz azonos kapacitású gépeket beállítani, ezért az átbocsájtási különbségeket, műveletközi raktárral oldjuk meg, így a hatékonyságot mindenképpen csökkenti, hogy a gépekről le kell szedni, tárolni kell és a következő gépbe be kell helyezni a munkadarabot.
 (Megjegyzem a fent említett monstrumnál is fellép ez a probléma, de Ő a műveletek között – egy erre a célra szerkesztett ügyes elemben – saját magán belül tárolja a félkészterméket, így ha egy gépszegmens leáll – pl. festék feltöltés miatt, a gép eleje még vidáman eldolgozgat.)

Nézzük meg, egy most telepített gyárban hogyan oldották meg ezt a feladatot. Az „A” oldalon látható az éppen elkészült üzemcsarnok, a „B” oldalon pedig az, hogy milyennek kellene lennie.

A logisztikai útvonalak

Nehéz erre mit mondani.
Ez egy új gyár, a telepítés egy üres csarnokban kezdődött, a falak áthelyezése sem lett volna tétel, és a „B” verzió nem is került volna többe.
Ebben a gyárban elképesztő mennyiségű felesleges munka folyik, ráadásul a gépek nagyok, a munkadarabok nehezek, a munkatársak meg úgy érzik majd, hogy túl sokat dolgoznak. Valószínűleg nem látják, hogy az erőfeszítésük gazdasági haszna nem nagyobb, mint amikor egy konditeremben mozgatunk meg néhány tonnát és ebből táplálkozik a megalapozatlan bérigényük. Ráadásul a kapacitások sincsenek kiegyensúlyozva így nagy műveletközti tárolókra van szükség, de az sem igazán szokványos megoldás, hogy a normál termeléslogisztikai útvonal a raktárokon vezet keresztül. És még nem beszéltünk a gépek korszerűtlenségéről és alacsony teljesítményéről.
Ennek ellenére ez az üzem lehet nyereséges, de csak egy nagyon alacsony bérszínvonal mellett.

Ha komolyan megvizsgálnánk, hogy ezek a körülmények hogyan jönnek létre, akkor előkerülne az oktatás, a tőkeszerkezet, az ipari kultúra és a társadalmi közérzet kérdése, azaz körülbelül minden. No, meg az is, hogy még mindig a vas és acél országa vagyunk és a szellemi munka még mindig nem került a helyére. Jó hír, hogy a kérdés kifejtése alkalmat adhatna rengeteg mélyenszántó és bölcs mondóka elővezetésére.
De ne tegyük.
Egyszerűen csak egyezzünk meg abban, hogyha ezt a két rajzot a tulajdonos a beruházás megkezdése előtt látja, akkor biztosan nem így épül meg ez az üzem.

 

Kupán Károly

Posted in: KK4

Comments are closed.