A Hit

A baráti köröm lényegében a fizikusokból áll. Vannak benne kutatók, egyetemi tanárok, akadémikusok és vannak, akik nem gyakorolják eredeti szakmájukat. Egy részük mélyen vallásos, más részük egyszerűen nem foglalkozik a hittel és vannak ateisták. Sokkal több a mélyen vallásos, mint az ateista. Nálunk nejem és egyik lányom aktív katolikus, a másik lányom és én ateisták vagyunk, de volt a családunkban piarista szerzetes is. Ő állandóan azzal vádolt, hogy a „létezésemmel” akadályozom a gyerekeket abban, hogy részesülhessenek a Kegyelemben. Nagy elégtétel számomra, hogy nyilvánvalóan szamárságot beszélt, hiszen az egyik lányom hívő, a másik nem. És ez nem múlhatott rajtam.

Én már régóta nem vagyok vakbuzgó materialista. Ennek van elvi és gyakorlati oka. Egyszer egy barátunk anyjának a temetésén álltunk a koporsó mellett. Ő a mélyen hívő, nemzetközi hírű akadémikus fajta. Ilyenkor mást sem tehetsz, mint nézed a szemben állókat. Egy idő után észrevettem, hogy az embereket két csoportra tudom osztani, vannak a nyugodt és megbékélt emberek és vannak a kétségbeesettek. Innen már csak egy apró lépés volt az a felismerés, hogy a két csoport egyben lefedi a hívő és nem hívő embereket is.

Valahogy ebben a helyzetben – az elmúlással való szembesüléskor – jön ki az igazi különbség.

Akkor éreztem rá, hogy mi, materialisták iszonyú árat fizetünk a hitünkért. Egyedül vagyunk. Nem számíthatunk Isteni Kegyelemre, sorsunkat nem a mindenható irányítja, hanem mi magunk. Számunkra nincs kibúvó, amit tettünk az a mi felelősségünk, nekünk kell megfizetni érte. A bajból nekünk kell kimászni, a szenvedéseinkért pedig nem jár jutalom. Ez hatalmas teher, amit nagyon sokan nem tudnak életünk végéig cipelni. És nem is kell, aki nem bírja, bármikor, büntetlenül leteheti.

A legtöbb ember hitének van valahol, valami korlátja. Én a sajátomban elég messze jutottam, de már szembenéztem a korlátjaimmal is.
Hiszek az anyagban, az elektronban, a kvantumokban és kvarkokban. Nem láttam őket, nem fogtam meg kis kezemmel, de nincs kétségem létezésükben. Hiszek a Big Bang-ban. Egyszerűen nincs kétségem benne, ugyanakkor ez az én hitem korlátja is, mert nem tudom feldolgozni, hogy van a világnak kezdete.

Az én ateizmusom is egy hit. Cipelem terheit, de nem részesülök az Istenhit áldásaiban, mert nekem nem adta meg a világ (a természet, az anyag vagy maga az ISTEN) az Istenhit lehetőségét.
Erősebb vagyok, de sokkal szegényebb.

Kupán Károly