Tiszavirágzás

Ismét teljesítettem egy sort a bakancslistámról, ugyanis sikerült megnéznem a tiszavirágzást. Egyszerűen fantasztikus látvány. Előtte egy szakember elmondta a tudnivalókat, amit azért írok le, mert jelentősen eltér az interneten található anyagoktól. Ennek lehet oka az is, hogy az állatkának nagyon sok fajtája van, ez ugyanis az egyik legősibb fejlett élőlény.

A násztánc olyan negyed hétkor kezdődött és 8-ra már vége is volt. Először megjelent egy két hím, majd egyre több és több került elő. Szembe a leírásokkal, mi nem láttuk az első vedlésüket, csak azt, hogy összecsukott szárnyakkal megjelennek a víz tetején. Ezek a hímek rendelkeznek ugyan szárnyakkal, ami mindössze arra alkalmas, hogy elrepüljenek a legközelebbi tereptárgyig, egy hölgy kezéig, egy másik lábáig, de a zöme a fákra telepszik. Itt másodszor is vedleni kezdenek. Kibújnak a bőrükből, megvárják szárnyaik megszilárdulását (fél perc), majd centiméterekkel a víz felett cikázni kezdenek. Persze a kérészhölgyek is váratnak magukra 10-20 percet (úgy tűnik ez a tulajdonság az X kromoszómába lehet kódolva), majd a hímekhez hasonlóan megjelennek a víz tetején.

Szemben a fiúkkal a hölgyek rögtön üzemképesek, nekik nincs második vedlésük. (Szerintem ez csodálatosan bizonyítéka annak, hogy a nők mennyivel egyszerűbb teremtményei a világnak.)

A legények mihelyt meglátnak egy hölgyet azonnal tumulni kezdenek körülötte (inkább rajta). Na, ezt a mozgó, forgó képződményt nevezik tiszavirágnak. Meg kell mondanom, hogy eme gruppen láttán, nekem bizony nagyon nem az a szó ugrott be, hogy temető.
Amikor a hölgyek megelégelik a kényeztetést, akkor berepülnek a Tisza közepére és mire beérnek, megtermékenyülnek a peték. Ekkor elindulnak a folyás irány ellen. Ezt úgy kell elképzelni, mint egy hatalmas gomolygó felhőt. Egy idő után elkezdik szórni a petéket, ha kiszórták, akkor elindulnak visszafelé. Elképesztő látvány, fent millió számra repülnek felfelé, alul repülnek visszafelé. A szájhagyomány szerint annyit repülnek felfelé, hogy a vízbe szórt petéket ugyanoda sodorja le a Tisza, ahol a kérészmama is született, hiszen azt biztosan tudja, hogy az egy jó élettér. (Elgondolkoztam azon, hogy ez esetben a kérész hölgyek miért nem ott helyben kezdik el szórni a petéket, de eszembe jutott, hogy az ekét is a férfiak találták fel, de ezt is csak akkor amikor nekik kellett megművelni a földet. Mondjuk azt sem értem, ha egyszer kiszórták a petéiket miért jönnek vissza, de én már beletörődtem a nők kiismerhetetlenségébe.)

Az állatok elpusztulása is egészen más, mint képzeli az ember. A kérészeknek ebben a formában nincs szájszervük és nincs bélrendszerük sem. Valójában csak annyi energiájuk van, amennyit a féregszerű állapotukból át tudnak menteni és ez nagyon gyorsan fogy. Azt lehet látni, hogy egyre közelebb repülnek a vízhez, mígnem a villás „farkuk” már dupla csíkot húz a víz tetején. Aztán elkezdenek beletoccsanni. Ilyenkor még fel-felrepülnek, de egyre kisebb távolságokat tudnak a levegőben megtenni. Aztán már csak a vízben vergődnek. Sokáig. Hosszan figyelve kínlódásukat észreveheted, hogy nem kihunyó kis életkéjüket mentik, hanem abban bízik, hogy a másik közelébe vergődve még egyszer, utoljára, rátalálnak a párjukra. Aztán feladják és már csak a víz sodorja mozdulatlan testüket.

Nem ismerve a természet bölcsességét mi persze azt mondjuk, hogy a színjáték végén temető a Tisza. 
De nem, nem temető, hanem terített asztal más életek számára. Egészen reggelig.
Reggelre nyomtalanul tűnik el életek millióinak kezdete és vége.

Kupán Károly