A gyűlölet ereje

Néhány évvel ezelőtt – a leépüléstől való félelmemben – elhatároztam, hogy súlyt fogok emelni. Eme a kórság úgy tör ki az emberen, hogy első lépésben kitűz maga elé egy célt.

Ez nyilván nem lehet egy kerek szám, mert a 100 kg olyan sablonos, a 102,5 meg butácska, a 120-tól féltem, úgyhogy a 110 mellett döntöttem. Tudnunk kell, hogy ennél még a lányok is többet nyomnak és nem is lenne ez a darab vas igazán nehéz ha nem hagyná el magát annyira. Kedves gimnáziumi barátom nemrég 180 kg alatt kapott agyvérzést. Na, ez már valóban tiszteletet érdemel. El is vitte.
Kb. hatvan kilogramm az, amit minden férfi azonnal, vagy néhány nap gyakorlással teljesíteni tud. A 80 kg rendszeres edzéssel simán elérhető, csak emelgetni kell. 80 és 90 között már valami történik. Ehhez már szenvedni kell. Azonban ha szorgalmasan kiszenveded a lelked, akkor el lehet érni 90 kg-ot. Ez eddig olyan 2 év volt. A 90 kg azonban nagyon makacs. Innen már csak 2.5-os lépésekben, csigalassúsággal tudtam elérni a 95 kg-ot. Ami maga volt a vég, innen egy tapodtad sem tudtam elmozdulni. És ez már kínszenvedés volt. Egyszer meglátogatott Tóni barátom és azt mondta, hogy Ő is tudja a 100 Kg-ot, nekem is sikerülni fog. A néhány mondat és a benne rejlő bizalom valahogy hatalmas erőt adott és pár hónap múlva valóban sikerült a 100 kg-ot teljesíteni. Fene tudja hogy ilyenkor mi történik, de bízok abban, hogy nem az irigység mozgatja az embert, vagy ha igen, akkor az csak a halványsárga.
Ez volt az első pont, ahol nem a nyers erő lendített át a nehézségen.

Ettől kezdve olyan 4-5 hónaponként jutottam előre 2,5 kilogrammot. Itt már jöttek a piros foltok és a hirtelen beállt sötétben való felülésre is projektet kellett alapítani. Aztán hozzá kellett szokni a „most nem megy” mondatokhoz és hogy srácok bányásznak ki a súly alól.
Végül kinyomtam a 110 kg-ot is.
Összejött.

Sok minden kellett hozzá, jó közérzet, jó pillanatnyi forma, csoda tudja mi még. Na és a zene. Ezt a zenét nejem Őnagysága méla undorral csak mosógépzenének csúfolja. De nincs ám igaza. Erre az ütemre vágtázol három lépést jobbra, három lépést balra hosszú perceken át. Aztán jön egy pillanat, odalépsz és sikerül.
Megint tanultam valamit.
Mert ma már tudom, hogy nem jól csináltam. Egy helyben kell táncikálni és erre az ütemre kell a lándzsanyelet a földhöz csapkodni. Ők mindig is tudták. Mi meg mióta megtanultunk integrálni már azt hisszük, hogy mindent jobban tudunk.

De soha többet nem sikerült a 110 kg, mert a cél elérhető volt. A teljesítőképességed határán egy cél elérése olyan korlát, amit már nem lehet átlépni. Hiába éreztem, hogy 120 kilogrammot kellett volna kitűzni, mert szakszerű segítséggel talán az is elérhető lett volna. Egyszerűen nem volt erőm a szenvedés folytatására.
Arra jutottam, hogy az igazán jól megfogalmazott cél mindig nyílt végű.
A legjobb cél pedig az, hogy Te légy a legjobb.
Bármiben.

A 100 kg feletti tartományban megfigyeltem, hogy a közelemben lévő csippendélek állandóan kacarásznak valamin. Miközben engem néznek. Gyanút fogtam, hogy ezek bizony rajtam nevetnek, úgyhogy egyszer meg is kérdeztem, hogy mi olyan vicces. Azt mondták, hogy a súlyemelés közben olyan ordenáré módon káromkodom, hogy egy széplelkű kocsis belepirulna.
Hmm. Észre sem vettem.
Elkezdtem figyelni másokat. Van, akiből csak kiszakad egy kiáltás és van aki artikulálja is. Ők általában egy véges szókészlettel ösztökélik az eszközt, de soha senki nem mondta a súlyzónak, hogy te kis cuncimókus, tündérkém vagy arany virágszálam.
Anyáznak.
És ennek oka van. Amikor félúton van a nagy súly, akkor rohadtul egyedül maradsz vele, Ő az egyetlen valódi ellenséged, aki rád akar tehénkedni, bele akar passzírozni az agyagba és meg akar alázni.
Ekkor épül ki az a gyűlölet, amely felemeli a súlyzót.

Nagy erő rejlik a szeretetben és a bizalomban, de ez eltörpül a gyűlölet ereje mellett.
Tudom, nehéz ebbe beletörődni.

Kupán Károly