Foghúzás

Na, ez az év is jól kezdődik.
Legalábbis emlékezetesen. Történt ugyanis, hogy valamikor a Mikulás levonulása után, erre alkalmas időben nagy elhatározással falatoztam valami akármit. Tevém ezt mindaddig, mígnem ráharaptam egy gyémánt félkrajcárra. Tuti, hogy az volt, mert két fogam rögvest engedett az erőszaknak és úgy kibukott, hogy ettől kezdve olyan 1-2 milliméteres táncikálással töltötték napjaikat. A doki reménytelennek ítélte a helyzetet ezért abban maradtunk, hogy majd január elején valahogy eltávolítom ezt a tipegő renitenciát. Mi az nekem, mondám, Józsi barátom a bölcsességfogát húzatta ki érzéstelenítés nélkül. Ahhoz képest ez nudli, gondoltam majd megoldom. Azt azért észrevehettem volna, hogy a doki nagyon vigyorog, valószínűleg egy pillanatra sem vette komolyan, hogy én akarom kihúzni. Az új év nyitányaként neki is veselkedtem. Fájt ám bitangul, de legalább felismertem, hogy a répának van igaza és ide be kell szervezni az apókát, az anyókát, a nagylányt, a kutyát és a macskát, mert ez biz nem gyün ki. Megelégelve a tökörészést kerestem egy lelkileg felkészült műszerészfogót és nekiálltam komolykodni. Érdekes módon egy ilyen izgő-mozgó fog meglepően nagy erőnek is ellenáll. Ekkor már pontosan látszott, hogy ez egyáltalán nem volt egy jópofa ötlet. Hát mit mondjak, ma már tudom milyen az érzések zűrzavara. Ott van a csapda, hogy minél jobban húzod, annál erősebben fáj, ezért nagy kedved támad nyomban abbahagyni, de ehelyett még erősebben kezded húzni. Ráadásul lassan mert tényleg baromian fáj.
Hihetetlen élmény.
Végül feladta a harcot ez a csököny, de vagy két vödör szilárd elhatározásom veszett kárba. Mi tagadás, ezt hasznosabb dologra is tartogathattam volna.

Higgy nekem, menj inkább orvoshoz (én 8-tól 12-ig rendelek).

Kupán Károly